Hogyan vitalizálhatjuk párkapcsolatunkat?

 

Dányi Zoltán református lelkészt, pár- és családterapeutát hívta meg előadónak az Észak- Németországi Magyar Református Lelkigondozói szolgálat a Házasság Hete alkalmából, aki feleségével, Dányiné Bak Zsófiával érkezett közénk.

2019. február 15-én és 16-án a hannoveri majd a brémai magyar református gyülekezet vállalkozó szellemű tagjainak nyílt lehetősége párkapcsolatukkal kapcsolatos meghatározó kérdések átgondolására. A két gyülekezetben közel 40-en vettek részt a meghitt hangulatú alkalmakon.

Dányi Zoltán előadásainak alapvetése az volt, hogy a házastársak “sáfárai” a kapcsolatnak, amit egymással fenntartanak.

Ez a gondolat egybecseng dr. Gorove László és Krisztina üzenetével, akik a Házasság Hete idei arcai. A hívő, katolikus házaspár a Family magazin hasábjain arról vallott, hogy bár hasonló háttérből jöttek, tudatosan köteleződtek el egymás mellett, és külön-külön is élő kapcsolatot tartanak fent Istennel, pár év után azon kapták magukat, hogy már nem is beszélgetnek. E felismerést követően tudatosan teremtették meg az egymásra szánt időt és figyelmet, illetve a kísértésekkel szembeni védettséget.

Az Előadó az esték első felében a boldog párok meghatározó szokásait vette számba és azt javasolta a jelenlévőknek, gondolják át, melyek voltak közös érdeklődési területeik a kapcsolatuk különböző szakaszaiban, illetve, melyek azok a számukra fontos élmények, elfoglaltságok, amelyeket szeretnének párjukhoz is közelebb vinni. Az alkalmak második felében szó esett a bizalom kiépítéséről, megőrzéséről, a megbocsátás szükségességéről, illetve mindezek útjáról-módjáról.

Dányi Zoltán kiemelte, hogy sokszor hosszú évekbe telik a támogató-elfogadó párkapcsolat kialakítása, főleg, akkor, ha az egyik, esetleg mindkét fél komoly lelki sérüléseket szerezett életútja korai szakaszaiban. De ameddig mindkét fél érdekelt, okkal reménykednek abban, hogy előbb-utóbb sikerrel fognak járni, és meg tudják teremteni az intimitás terét és különböző formáit, mert a tudatosság, az életszerű módszerek és a kitartás az élet e területén is csodát tudnak tenni.

Jézus így felelt: „Ami az embereknek lehetetlen, Istennek lehetséges.” Lk 18,27

 

 

 

 

 

 

X