1. Istentisztelet

Mikor jöjjek?

Kezdjük a legelején! Az istentiszteletre jó 5-10 perccel a kezdési időpont előtt érkezni, hogy legyen idő elcsendesedni, kicsit hangolódni az elkövetkező eseményekre. Ha mégis előfordulna, hogy elkésik: semmi baj, a legjobbakkal is megesik! Fontosabb, hogy végül ideért és a közösség része lesz Isten dicséretében.

Hova üljek?

Az istentiszteleteken senkinek sincs foglalt helye. Mindenki ott foglal helyet magának, ahol a legszívesebben tartózkodik. Ha mégis lenne ezzel gond, a párbeszéd rendszerint megoldja a helyzetet, hiszen a másik is emberből van.

A gyermekeim jöhetnek?

Nagyon örülünk a gyermekeknek! Azért, hogy ők is jól érezzék magukat, a számukra unalmas felnőtt-istentisztelet ideje alatt gyermek-istentiszteleteket szervezünk. Van olyan gyermek, aki először bátortalan még. Őket nyugodtan ki lehet kísérni a szülőknek a foglalkozásra. Nem baj, ha a szülők látják, milyen egy ilyen foglalkozás, sőt. 

A 3 év alattiak, akik még szüleik körül szeretnének lenni, nyilván ott maradhatnak a felnőtt-istentiszteleten (más gyermekeik is, ha úgy szeretné a szülő). Ha ki kéne velük menni valami miatt, ne érezzék szégyennek – tudjuk, milyen gyerekkel az élet!

Milyen az istentisztelet menete?

A református istentisztelet menete nagyon egyszerű, könnyen követhető. Az istentisztelet a lelkipásztor bejövetelével kezdődik. Ezután az istentiszteletet vezető (rendszerint a lelkész) apostoli köszöntéssel köszönti a gyülekezetet, amely – Istennek tiszteletet adva – feláll. A felállás minden esetben a tiszteletadás jele az istentiszteleten. Ezt követően a gyülekezet a fekete színű református énekeskönyvből énekel, amely a bejáratnál kölcsönvehető. Ezután egy igeszakasz kerül felolvasásra a Bibliából, amit imádság és ének követ. A prédikáció (igemagyarázat) előtti ének után a gyermekek kimennek a gyermek-istentiszteletre. A prédikáció a bibliai rész mindennapokra alkalmazott kifejtését jelenti. Érdemes úgy hallgatni, hogy az ember folyamatosan úgy figyel rá, vajon mi az, ami számomra is üzenet lehet. Ezt imádság követi, majd a hirdetések felolvasására kerül sor. Ezekben a gyülekezet életének legfontosabb ügyeit kerülnek kihirdetésre. Végül az áldás következik, amit lehajtott fejjel fogad a gyülekezet.

Az istentisztelet rendszerint max. egy óra időtartamú. Néha, nagyobb ünnepeken, illetve úrvacsora alkalmával lehet hosszabb is. A gyülekezet tagjai az istentisztelet után nem szoktak rögtön hazamenni, szívesen beszélgetnek még egymással. Itt, Észak-Németországban minden istentisztelet után van ú.n. „szeretetvendégség”, vagyis leülünk kávé, tea, süti melletti ismerkedni, beszélgetni. Örömmel marasztaljuk Önt is. Ha van ideje, maradjon  velünk! Azok, akik közvetlenül az istentisztelet után elmennek, a lelkipásztortól a kijáratnál kézfogással és a reformátusoknál megszokott köszönéssel – „Áldás, békesség!” kívánásával – búcsúznak.

Mi a célja?

A közösség megélése egymással és Isten dicsérete ebben a testvéries közösségben. Sok más is történik persze istentiszteleten (pl. megértek valami újat az igeolvasásból, igehirdetésből, énekekből), de az alapvető cél: Isten jelenlétében lenni és Őt imádni egy gyülekezetként.

2. Keresztség

Miért keresztelnek?

Mert Jézus Krisztus elrendelte a tanítványainak (Mt 28,18-20.). Ez a tanítvánnyá válás alkalma, s ezért kettős célja van: Jézushoz kapcsolni és a tanítványi közösségbe (gyülekezetbe, egyházba) fogadni a megkereszteltet. A szertartásban Isten cselekszik: kinyilvánítja, hogy a kegyelem mindenki számára készen van, aki hittel a szívében kész vele élni. A keresztség egyszeri alkalom, nem ismételhető, s úgynevezett szentség (ebből egyházunkban összesen kettő van).

Kiket keresztelnek meg?

Mindazokat, akik Jézus tanítványai szeretnének lenni, vagy szeretnék, hogy gyermekük egykoron saját döntése alapján Jézussal személyes kapcsolatban lévő ember (tanítvány, követő) legyen. Ebből kikövetkeztethető, hogy felnőtteket és gyermekeket is keresztelünk. Ha Ön még nincs megkeresztelve, akkor sincs elkésve – ez nem életkorhoz kötött.

Mi kell hozzá?

Leginkább Jézusba, mint Isten Fiába, Megváltóba vetett hit. Felnőtt esetén ez a saját hite, gyermek esetén a szülei tesznek fogadalmat, így az ő hitük miatt keresztelünk. A szülők egyben, a keresztelés szándékával kifejezik azt is, hogy gyermeküket Isten gondviselő oltalmába szeretnék helyezni és igyekeznek őt úgy nevelni, hogy Istent saját gondviselő Atyjának és élete Urának fogadja el. Felnőttkeresztség esetén egy hosszabb felkészülési folyamat előzi meg az eseményt, hiszen meg kell ismerkednie a gyülekezettel, a református hitvallásainkkal, hogy tudja, kihez és mihez is kíván csatlakozni. Gyermek esetén a szülőket készítjük fel.

Ezen kívül gyülekezet és víz kell hozzá.

Hogyan történik?

Gyülekezeti közösségben, leginkább egy istentiszteleten szokott történni. Ilyenkor a Szentírásból olvasunk fel, énekkel dicsérjük Istent, imádkozunk a keresztelendőért, áldást kérünk rá Istentől és néhány csepp vízzel lelocsoljuk a fejét (ez a tulajdonképpeni keresztelés). A víz Jézus vérét jelképezi, amely megmos a bűntől, ami pedig az Istentől való elszakítottságunk, egyszerűen szólva. A keresztvíznek nincs mágikus ereje: sima csapvíz. Épp ezért nem óv meg betegségektől, nem mos le bűnöket, s egyéb csodás dolgokat sem tud önmagában. Amit tud: emlékeztet Jézus áldozatára és fizikailag átélhetővé tesz egy lelki valóságot.

Bár félni nem kell tőle, de keresztelkedni és kereszteltetni felelősség – nem az egyház, hanem Isten előtt. Ezért is van felkészülési idő, hogy el tudják dönteni: vállalják-e ezt az utat Istennel.

3. Úrvacsora

Miért van ez a szokásuk?

Mert Jézus Krisztus rendelte tanítványainak (Mk 14,12-25.). Ez a Jézus áldozatával és Jézussal magával való találkozásnak különleges alkalma. Ez is egy szentség (ebből egyházunkban összesen kettő van), de ez ismételhető.

Ki vehet részt benne?

Mindazok, akik Jézust Isten Fiának, Megváltójuknak vallják. Ez Jézusba vetett hitet feltételez. Egyházunk törvényei szerint ezek azok, akik hitüket megvallották a gyülekezet előtt, azaz meg voltak keresztelve és konfirmáltak (erről szó lesz még máshol), vagy felnőttként keresztelkedtek meg korábban. 

Hogyan történik?

A gyülekezet közösen segítségül hívja Istent, felolvasásra kerül egy bibliai szakasz (1Kor 11,23-26.), majd bűn- illetve hitvallás következik, néhány kérdéssel kiegészítve. Azután a gyülekezet helyi szokása (ez gyülekezetenként különböző lehet) szerint a tagok egy-egy falat kenyeret, illetve egy korty bort vesznek magukhoz, majd egy ún. intés után közös imádság következik. Rendszerint ez az egész szertartás egy istentisztelet része, így variálódhat valamelyest, de nagy vonalakban így szokott kinézni.

Mire jó?

Arra jó, hogy Isten megerősítse a híveket Jézus ma is tartó és ható kegyelmében. Ahogy a falat kenyér és korty bor biztosan részemmé válik, ugyanolyan biztos, hogy Jézus áldozata érvényes rám ma is, s ugyanannyira az életem része, mint a kenyér és a bor. Minden nap sokszor csalódunk magunkban (nem csak mások bennünk), mint akik megváltottak vagyunk, mégis bűnöket követünk el. Úgy néz ki, nem vagyunk tökéletesek, bár igyekszünk Isten akaratát keresni és aszerint is cselekedni. Hála Istennek, a kegyelme nem ettől függ! Ez egy nagyon felszabadító, valamint hitünkben megerősítő esemény.

4. Konfirmáció

Mit takar ez a fura szó?

Latin eredetű szó, s megerősítést jelent. Református értelemben a hit megerősítését, hitvallástételt jelent. A gyermekkorukban megkereszteltek ezen az eseményen erősítik meg, most már saját maguk, a kereszteléskor szüleik által tett fogadalmat, miszerint Jézus tanítványai kívánnak lenni. Tulajdonképp ekkor lesznek a református gyülekezet felnőtt tagjai. Ez az esemény nem szentség.

Ki lehet részese?

Az, aki református szertartás szerint lett megkeresztelve gyermekként, s szeretne a református felekezet felnőtt, úrvacsorával is élő tagjává lenni, illetve az is, aki esetleg más felekezethez tartozott, viszont szeretne református lenni. Mindkét esetben a hitvallást és fogadalomtételt egy felkészülési időszak előzi meg, mely gyülekezetenként különböző lehet, de tartalmát tekintve alapvető hittételeink átbeszélését jelenti.

5. Házasságkötés megáldása

Mit jelent ez?

Azt, hogy református szertartás keretében jogilag házasságkötés nem történik (bár eskü van). A szertartás lényege, hogy a jelenlévő gyülekezet együtt kéri Isten áldását a házaspárra (mert a házasságkötés az anyakönyvvezető előtt történik, rendszerint az esketési szertartást megelőzően). Mindez istentiszteleti keretben történik, azaz van ének, imádság és igeolvasás, valamint egy rövid prédikáció is. A házasság nem szentsége a reformátusságnak – de azért nem szabad félvállról venni.

Mi kell hozzá?

Elsősorban határozott döntés a leendő (vagy már meglévő) házastársa mellett. Ezen kívül nem baj, ha reformátusok. Ami viszont kötelezően kell hozzá, az a jegyesbeszélgetés. Ez néhány alkalmas találkozást jelent az eskető lelkésszel, melynek során megismerkednek egymással (a pár és a lelkész), átbeszélik a házassági eskü szövegét, továbbá imádkoznak, énekeket illetve Igét választanak, valamint a szertartás menetét is rögzítik, tudatosítják (bár erre van egy menetrend, nüansznyi eltérés azért lehetséges).

6. Temetés

Hogy néz ki egy református temetés?

Mindenek előtt: két részből áll. Egy ravatalozói és egy sír melletti részből.
Mindkettőre igaz, hogy igeközpontú, azaz az esemény középpontjában itt is Isten szava áll (mint a reformátusok életének minden területén). 

A ravatalozói rész (búcsúztató): az egybegyűltek köszöntése után ének illetve imádság hangzik, majd az elhunyt búcsúztatása és az ittmaradtak vigasztalása következik egy igeszakasszal, illetve prédikációval. Az igeszakasz kiválasztása és a prédikáció is az elhunyt életére való tekintettel történik, de nem nekrológ, hanem igehirdetés – ez fontos. Mi a feltámadt Krisztust és az örök életet hirdetjük, nem csak emlékezni szeretnénk. Ezután szintén ének, imádság következik, majd áldás.

A sírnál: igeolvasás, hitvallástétel, majd a konkrét temetés, közben ének. A végén hirdetések, áldás, kézfogás.

A teljes eseményre, valamint a gyászfolyamatra is lelkigondozói szemlélettel tekintünk, így nem csupán a temetésre szeretnénk koncentrálni, hanem szeretnénk kísérni a gyászolókat, amennyire ezt igénylik és lehetséges.

A temetés nem szentség, de fontos (és nehéz) állomása a gyászolni kényszerülők életének, épp ezért ennek megfelelő súllyal kezeljük.

X