Kövesd a fényt!

Ezzel az egy mondattal hívott el Jézus 2015 őszén álmomban, hogy kövessem Őt. Előtte évekig kerestem a kérdéseimre a választ, hogy van-e Isten, miért vagyunk itt, mi a feladatunk és hogy van-e élet a halál után. Kerestem én, csak éppen rossz helyen, mert mindeféle ezoterikus, önsegítő, spirituális könyvtől vártam a válaszokat. De ezzel az egy álommal minden megváltozott.

Elkezdtem olvasni a Bibliát, amit előtte sosem tettem. És bár én jó embernek tartottam magamat, akkor megvilágosodtam, hogy mennyi bűnt követtem el életemben és mennyi rossz szokásom van. Sokat sírtam emiatt és kértem, hogy bocsásson meg nekem. Rájöttem, hogy Isten mennyire szeret minden embert és mennyire vágyik arra, hogy hozzá forduljunk. Mekkora ajándék ez számunkra, hogy Jézus meghalt értünk és általa lesz örök életünk!

Azóta sok minden megváltozott bennem és folyamatosan változik. Tudom hogy formál engem, hogy olyan legyek, amilyennek Ő elképzelt engem. Ez volt a legjobb döntés, amit megtettem életemben, hogy nem fordultam el tőle, amikor hívott, hanem Neki adtam az életemet.

Sz. P. Anasztaszija